Hogyan méregteleníti szervezetünket a víz?

2015. augusztus 12. 16:25 - whdvic

A net tele van olyan kúrákkal, amelyek állítják, hogy sok víz ivásával megtisztíthatjuk szervezetünket a méreganyagoktól – a téves információ azonban ez esetben sajnos több, mint amennyi igazság van az elméletben.

shutterstock_89270752.jpg

Legelőször a biológiai alapokat kell tisztáznunk, hogy mindezt megvizsgálhassuk – hogyan működik tehát a vese pontosan?

Leegyszerűsítve arról van szó, a szervezet átszűri a vesén vérünket, naponta többször – így elsődleges és másodlagos szűrlet keletkezik, melyek a szervezetben maradnak. Emellett itt képződik a vizelet is. Naponta átlagosan másfél liter, amely vízből és olyan anyagokból áll, amelyektől a szervezet szabadulni akar. Sók, a környezetből vagy éppen a bevitt élelmiszerekből, gyógyszerekből származó méreganyagok találhatóak benne.

Sok víz = erősebb méregtelenítés?

Logikusnak tűnhet tehát az összefüggés, hogy minél több vizet iszunk, annál több szűrést végez a vese, s annál több méreganyagot ürítünk, hiszen több vizelet is képződik.

Ez azonban tudományos szempontból tökéletesen helytelen állítás. 

A vízkúrák, vízterápiák gyakran javasolják, hogy igyunk a megszokottnál többet, ez azonban veszélyes is lehet. Hogy a túlzott folyadékbevitelnek, vagyis vízmérgezésnek milyen tünetei lehetnek, azzal foglalkoztunk már.

A hiperhidratáció felborítja a szervezet só- és vízháztartását, a vér felhígul, nátriumtartalma csökken. A hígabb vérből a vese értelemszerűen kevesebb méreganyagot is képes kiszűrni – hiába több a vizelet, a kiürített anyagok mennyisége akkor sem lesz több. Ellenben olyan tüneteket észlelhetünk már a legenyhébb esetekben is, mint fejfájás, tompultság, fáradtság.

De akkor mi az, ami tényleg használ? 

Mindenekelőtt az, ha éppen megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztunk – se többet, se kevesebbet, megelőzve a kiszáradást és vízmérgezést egyaránt.

Hasznos lehet az is – ahogyan arról már írtunk – ha lefekvés előtt és felkelés után is megiszunk egy-egy pohár vizet. Ezzel éjszakára is biztosítjuk a hidratációt (és a vesék működését) és reggel is beindítjuk a rendszert. A szervezet méregtelenítése természetes úton végbemegy, s a legjobban úgy tehetünk ezért, ha mozgásban tartjuk a természet által kiválóan megalkotott rendszert.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vizautomata.blog.hu/api/trackback/id/tr407773212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása