Tényleg jó a víz a pattanások ellen?

2015. augusztus 10. 12:19 - whdvic

Az internet csodálatos eszköz arra, hogy információkat szerezzünk – ezek azonban az esetek riasztóan nagy részében téves információk. Vajon a pattanások elleni vízivás mennyire hatékony a valóságban? Nos, mint általában, most is félig teli, félig üres a pohár.

shutterstock_104473064.jpg

A legnagyobb tévedés, hogy a külsőleg alkalmazott víz segít a pattanások eltüntetésében. Persze ennek is van igazságtartalma: ha rendszeresen mossuk arcunkat, eltávolíthatjuk azokat a szennyeződéseket, amelyek közrejátszanak a pattanások megjelenésében azzal, hogy pórusainkba kerülnek.

Ha azonban túlságosan gyakran mosunk arcot, akkor bőrünk egészséges faggyúrétegét bontjuk meg, az arcbőr kiszárad, a zsírtermelés fokozódik – végső soron még több lesz majd a pattanás.

És ha megisszuk?

Sajnos a belsőleg elfogyasztott vízzel is hasonló a helyzet.

A bőséges vízivás nagyon is fontos szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében. Vesénk csak akkor képes megfelelően működni, ha folyamatosan pótoljuk a nap során elveszített vízmennyiséget. Ha nem kap elegendő vizet, a szervezet számos tünetet produkálhat – ezek közé tartozik a fáradtság, fejfájával, koncentrációs zavarok és így tovább, és ez még csak a rövid táv. Ha azonban keveset iszunk, az a tudomány jelenlegi állás alapján nem vezet közvetlenül a pattanások kialakulásához – maximum a képlet egy tényezőjeként kap szerepet.

Az arcbőr hidratációja fontos, és megelőzi azt is, hogy pattanásaink még rosszabbá váljanak. A víz azonban nem csodaszer, amely megelőzi vagy hamarabb elmulasztja majd őket.

A probléma megoldásával inkább szakemberhez kell fordulnunk, aki olyan gyógykészítményekkel láthat el minket, amelyek valóban segíthetnek – s olyan életmódtanácsokkal, amelyekkel valóban elérhetünk látványos változásokat.

Emellett pedig sohasem feledkezhetünk meg arról, hogy mindig elegendő mennyiséget fogyasszunk a vízből, mert ez általános egészségi állapotunkat is meghatározza, és természetesen végső soron valóban van szerepe abban, hogy mennyire pattanásos a bőrünk.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vizautomata.blog.hu/api/trackback/id/tr447773202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása