Hogyan hat a szervezetünkre a kevés víz?

2015. június 08. 16:07 - whdvic

Legtöbben úgy érezzük, eleget iszunk nap közben, ezért nem is vagyunk dehidratáltak - jó eséllyel azonban tévedünk. Te tudod, mennyi vizet kellene innod egy nap? Többet, mint gondolod.

Az ember hajlamos elfelejteni azt, hogy rendszeresen hidratálja magát - a munkában a gép előtt ülve vagy éppen otthon a családdal töltve a napot, hobbinknak hódolva, vagy amikor egész nap olvasunk... Amikor valamilyen tevékenység leköti a figyelmünket, észre sem vesszük, hogy már órák óta egy kortyot sem ittunk. A nap végére aztán ott tartunk, hogy talán egy litert sem ittunk, mióta felkeltünk az ágyból.

Honnan tudjuk, ha keveset iszunk?

A legkönnyebben akkor érhetjük tetten a dehidratáltságot, ha figyelünk általános kedélyállapotunkra. Az első jel ugyanis az energiavesztés, a levertség, fáradtság - a szervezet sejtjeinkből elvonja a vizet, ezt pedig mindenképpen megérezzük. Csak éppen hajlamosak vagyunk a munkára fogni, az időjárásra, vagy hogy nem vagyunk formában. De gyakori tünetek az emésztési rendellenességek, a gyomorégés, székrekedés is.

shutterstock_216617920.jpg

Ha száraznak érezzünk a szánkat, egészen biztosan innunk kell. Emellett azonban az éhség is jelezheti, hogy keveset iszunk, vagy ha éppen cukorra vágyunk. Ha nehezen megy a gondolkodás, az szintén erre utal.

A jeleket egyáltalán nem nehéz észrevenni – csak arra kell figyelnünk, hogy ne legyintsünk rájuk, és tudjuk be őket valami másnak. Sokszor nem azért vagyunk fáradtak, mert egész nap dolgoztunk, sőt – éppen azért fáraszt le ennyire a munka, mert nem figyelünk a hidratációra.

Tehát, mennyit igyunk?

A kutatók szerint a legtöbb embernél a 2 százalékos hidratáció számít optimálisnak, ennél alacsonyabb vagy magasabb érték már gondokat okozhat. Egy átlagos embernél ez 2-2,5 liter vizet jelent naponta - ennyit veszít a szervezetünk, ezt kell pótolnunk, hogy képes legyen megfelelően működni.

Persze aktív sportolóknál, melegben vagy kemény munka során több vizet kell innunk. Ehhez nem mindig elég, hogy ha a szervezetünkre figyelünk: a szomjúság már vészjelzés, az optimális állapot az, ha úgy hidratáljuk magunkat folyamatosan a nap során, hogy nem érezzük a dehidratáció egyetlen tünetét sem.

Hogyan figyelhetünk erre?

Ehhez érdemes lehet emlékeztetőket beállítani magunknak, vagy akár olyan applikációt tölteni le a telefonunkra, amely személyre szabva meghatározza, mennyi vizet kell fogyasztanunk, és folyamatosan figyelmeztet, mikor kell innunk. A modern technológia rengeteget segíthet egészségünk megőrzésében, használjuk ezt ki!

Egy idő után persze magunktól is megszokjuk a folyamatos hidratációt – az a legjobb, ha kialakul a szokás, ha nem kell magunkat emlékeztetni, mert még akkor is eszünkbe jut felállni egy pohár vízért, ha éppen keményen koncentrálunk valamire. Figyeljük szervezetünket, és meghálálja, a munka jobban megy, a szabadidőt jobban élvezzük majd, ha pótoljuk az elvesztett folyadékot.

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vizautomata.blog.hu/api/trackback/id/tr1007526824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boka1 2015.06.09. 09:05:35

A rendszeres só fogyasztást a rendszeres víz ivással kell párosítani! A sóhiány csak növekszik a víz ivással.

fay rodisz 2015.06.09. 09:15:50

Próbáltál már napi 2-3-4 liter folyadékot meginni?
Ami bemegy, az ki is jön, a budi lesz a legjobb barátod.

sóskatáska 2015.06.09. 09:19:54

használj applikációt. hülye díszfasz bazdmeg, chipeltesd be magad, csipogj, hogy mikor kell innod

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.09. 09:31:13

@Boka1: Pontosan! Sportolóknál még a túl sok sportital is hozzájárulhat a hiponatrémia és ebből következő görcsök, halál kialakulásához.

2015.06.09. 09:47:11

"Te tudod, mennyi vizet kellene innod egy nap?"

Tudom, b+. Amikor szomjas vagyok, iszom. Ki van ez találva.

Advanced Flight 2015.06.09. 10:06:47

@trev: :-) hát ja!

Arról a sok bölcselkedő mindig elfeledkezik, hogy a 2 liter az a teljes napi folyadékigény, aminek jelentős részét fedezik a következők: gyümölcs, reggeli kakaó/kávé, napközbeni kávé, étkezések (pl. leves), üccsi, sör stb.
A nyári melegben persze lehet kicsit többet inni napközben, de 2-3 nagy pohár víz bőven elegendő. Nehogy valakinek eszébe jusson magába erőltetni 2 liter ásványvizet naponta!!!!

2015.06.09. 10:07:07

Én beledöglenék napi 2-2,5 liter viz megivasaba. A 1,5 liter is nehezen megy le.
Mellesleg:
Ha napi 1,5 litert iszom egy szokvanyos heten, akkor vizet pisilek ki ( teljesen vizszinu a pisi) es az ugyanugy nem jo mintha sotet borostyansarga lenne.
Elobb utobb minden szelfuvallatra pisiingerem lesz
Kivanni kezdem a sos eteleket
Ugy izzadok mint egy versenylo, pedig nem kanikula van, es nem vegzek testmozgast.
Szoval jo lenne ha ezt az asvanyviz palackozo, forgalmazo multicegek altal beoltott baromsagot vegre melloznek mar a joszandeku netes oldalak!
Ha a pisid sotetebb szinu es szaraz a szad, igyal mert szomjas vagy!
Ha szalmasarga a pisid, nem szaraz a szad, akkor oke vagy!
Szoval en is maradok annal hogy akkor iszom amikor szomjas vagyok!

Phteven 2015.06.09. 10:11:28

@sóskatáska: :-DDDDDD Szívemből szóltál! Azt hiszem, az emberiség egy része megérett a pusztulásra.

Aztán tessék mondani, olyan applikáció létezik-e Ájfonra, ami jelzi, mikor egyek?!

Phteven 2015.06.09. 10:12:36

@Kuoni pásztor: Azt nem kalkulálják bele soha, hogy ételekkel is jelentős vizet viszünk be a szervezetbe.

tisztapista 2015.06.09. 10:13:40

Nem kell inni. Egyáltalán. Ez a legújabb tudományos vélekedés. Előbb utóbb elfogy az édesvíz, és akkor sósat kell innunk. Ez pedig egy előrejelzés. Ha a sós víz is elfogy, akkor szilíciumot kell innunk, de az jó lesz, mert a homokban sok van.

2015.06.09. 10:14:51

A posztot támogatja a Clearwater. No comment.

megadeth1 2015.06.09. 10:25:16

Azert ne felejtsuk el, h ezt az Igyal-minimum-2l-t-vagy-felfordulsz mantrat is egy olyan amerikai kutatas alapjan terjesztettek el, amit egy asvanyviz palackozo finanszirozott.

Advanced Flight 2015.06.09. 10:39:06

@Phteven: olyan applikáció létezik-e Ájfonra, ami jelzi, mikor egyek?!

igen, sőt fejlesztés alatt áll egy olyan app, ami folyamatosan csipog, hogy ne felejts el levegőt venni :-)

room_101 2015.06.09. 10:43:52

Ha félóránként kell járnom hugyozni, az is egész lehangoló tud lenni.

parrre 2015.06.09. 10:49:27

Én 4 liter vizet iszom naponta. Ha ez nincs meg, hiányzik.
Kávé, cukros lötty, alkohol negatívnak számít!

tra lala 2015.06.09. 10:52:44

@Advanced Flight: a sor meg a kave biztos nem fedezi a folyadek utanpotlast, merthogy vizhajto hatasuak. Az okosok azt mondjak, hogy a leves sem (merthogy sos?). Ezt nem tudom sem megerositeni, sem cafolni, en ugy gondolnam, hogy a leves azert csak potol folyadekot, mindenesetre valami oka annak is van, hogy megszomjazok levesezes kozben is.
En sport nelkul megiszok reggel es este 1-1 pohar akarmit (6dl), nappal 1 bogre nem fekete teat (3dl), delelott/delutan egy-egy 2dl gyumolcslet (4dl), ezenkivul van egy 0,75l viz az asztalomon ami vagy elfogy vagy nem (legyen csak a fele, 4dl). Ennel csak tobbet szoktam inni, szoval a napi 2l az ugy megvan, hogy nem kell magamba eroltetni semmit. Csak vizet mondjuk nem tudnek ennyit inni.
Napi 2-3 nagy pohar viz realis lehet, de ez a pohar meretetol is fugg ;)

bbwd 2015.06.09. 12:49:58

napi 2 l , 90 kg felett napi 3 l víz a minimum

nem tea, kávé, sör, hanem víz

Boka1 2015.06.09. 12:56:34

@room_101: Ahol van bevétel, ott van kiadás is.... :-)

MEDVE1978 2015.06.09. 12:59:12

Folyamatosan változik a szakmai vélekedés erről. Most néztem meg az angol wikipedia oldalt, ott azt írják, hogy az amik férfiak számára 3,7 l fogyasztást, nőknek 2,7 l-t tartanak optimálisnak. Az egészséges felnőtt ember általában be is viszi azt, amire a szervezetének szüksége van (hiszen szomjas, ha nem teszi). Idősebbeknél és kicsi gyerekeknél lehet probléma, mert az időseknél az anyagcsere is megváltozik, lehet, hogy nem jön a szomjúság, a nagyon kicsi gyerekeknél pedig egyszerűen az, hogy másra figyel, nem az ivásra.

Phteven 2015.06.09. 13:10:43

@Advanced Flight: Tudtam, hogy leleményes programozók erre a témára is rámentek. Remélem lesz Androidra is, aggódok, hogy szar az életem. :-D

Phteven 2015.06.09. 13:13:14

@tra lala: A leves sós. Gondolom nem mindegy, hogy egyben, vagy egymás után visszük be a szervezetbe a sót. Az öreg székely is azt monda, hogy nem szartam a kútba, csak a kávájára, aztán belelöktem... :-)

Kicknick 2015.06.09. 13:34:51

@room_101: @megadeth1: @Phteven: @Kuoni pásztor: @Advanced Flight:
Az tök vicces hogy mindenre van kifogás...ne is igyatok, minek az...

Phteven 2015.06.09. 13:48:28

@Kicknick: Iszunk mi bazze, de csak akkor, amikor szomjasak vagyunk. Szerintem a szervezet jobban tudja, hogy mikor és mennyi vízre van szüksége, mint egy tanulmány.

Kicknick 2015.06.09. 13:54:09

@Phteven: gondolod...sok olyan dolog van amiről a szervezeted nem is tudja hogy kell neki amg bajba nem kerülsz.
youtube, Lenkei, oszt hallgassad. Én nem győzködlek, de Ő engem meggyőzött.

tra lala 2015.06.09. 14:14:13

@Phteven: valoban, kevertem a levest a gorogdinnyevel. Arra mondjak, hogy nem jo folyadek bevitelre, pedig azt hinne az ember, hogy de.

Phteven 2015.06.09. 14:30:13

@Kicknick: Lenkei? Köszönöm, nekem ennyi elég! A vitát, érvelést ezen a ponton fejeztem be veled. És most MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Phteven 2015.06.09. 14:31:09

@tra lala: Nem tudom. Meg kellene nézni, hogy mennyi víz megy be, mennyi ki. Az mondjuk biztos, hogy utána úgy pisál az ember, mintha egy közepes kaliberű sörözésen venne részt.

Kicknick 2015.06.09. 14:33:34

@Phteven: helyes, dugd a fejed a homokba, az sokat segit

hvuk 2015.06.09. 14:57:58

Azon túl, hogy nyilván hülyeség órát beállítani ahhoz, hogy igyunk, van valami amiről elfelejtkeznek. Ez pedig az, hogy megszokás/hozzászokás kérdése is, hogy mennyit iszunk. Van aki 4 litert iszik és az alatt rosszul érzi magát, van aki meg csak napi 6-8 decit iszik (plusz leves és egyebek persze). Magamon is észrevettem, hogy ha többet iszok néhány napig akkor utána hamarabb megszomjazom, igénylem a vizet, ha meg kevesebbet akkor utána kevesebbel is beérem.

Lásd még mondjuk a Bushmanokat. A cikk szerint nekik napi 3-4 litert kellene minimum inniuk, hogy ne legyen rossz közérzetük, meg fejfájásuk, aztán mégis a töredékét isszák meg ennek. Mondjuk az már az Istenek a fejükre estek filmből is látszott, hogy milyen rosszkedvű népség a bushman. :)

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.09. 16:08:38

A vizelet színskála jó irénymutató, noha vitaminok, ételek, gyógyszerek is hatnak a vizelet színére:

www.ehealthstar.com/wp-content/uploads/2013/09/urine-color-chart-7.png

Sötét, teaszínű vizeletnél orvos kell, különösen fizikai terhelés után. Ez ugyanis izomszétesés jele is lehet!
upandhumming.com/wp-content/uploads/2014/02/urine-colors.jpg

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.09. 16:12:21

@Kicknick: Ő tényleg nem igazán ért hozzá. Még Szendi Gábor is sokkal profibb, ha már a táplálkozástudomány területére tévedő laikusokról beszélünk.

Celtic 2015.06.09. 16:16:24

@parrre: +1. En is igy vagyok. Masodik liter vegen jarok. Es igy kaja utan joval szolmjasabb vagyok, szoval napkozben legalabb harom liter lecsuzsik, ha hazaerek, min egy liter meg. Vag yketto.

Celtic 2015.06.09. 16:17:25

@room_101: Foleg, ha ejjel, alvas kozben.

cardiobascuralis 2015.06.09. 16:25:16

A cikkíró hetek óta nem ihatott, már legalábbis ha ez a nem ivástól nehezen megy a gondolkodás dolog igaz.
Bár szerintem nem tudna annyit inni, hogy értelmeset tudjon írni.

"Ehhez érdemes lehet emlékeztetőket beállítani magunknak, vagy akár olyan applikációt tölteni le a telefonunkra, amely személyre szabva meghatározza, mennyi vizet kell fogyasztanunk, és folyamatosan figyelmeztet, mikor kell innunk. A modern technológia rengeteget segíthet egészségünk megőrzésében, használjuk ezt ki."

Egyrészt TECHNIKA, baszd meg, NEM technológia, másrészt meg ez az ötlet a legméretesebb faszságok egyike.

Inni meg annyit kell, amennyi jólesik.
A napi 1,5-2 liter közelebb áll a valósághoz, mint a napi 2-2,5 liter, ráadásul ebbe beleszámít az ételekben lévő folyadék is (leves, gyümölcsök létartalma stb.).

Ha hülye vagy, lehet, hogy nem kéne blogot írnod.
Pláne nem felvilágosítási céllal.

cardiobascuralis 2015.06.09. 16:34:36

@bbwd:
Faszság.

@Kicknick:
Hát még mindig jobb, mintha a hozzád meg Lenkeihez hasonló faszokra hallgat.

Az ember szervezete úgy van kitalálva, hogy jelzi, amikor folyadék- vagy tápanyagutánpótlásra van szükség. Amikor már nagy szüksége van rá, akkor erősebben jelzi. És a szükséges mennyiség és gyakoriság egyénenként változó.
Bármit mondanak is mindenféle magukat ezoterikus csodatevőnek gondoló és hirdető laikus, valójában semmihez sem értő barmok (=szélhámos csalók).

Ja, a túl sok vízivással remek szívbetegségeket lehet szerezni. Ezt viszont nem kuruzslók, hanem orvosok mondják. Én meg inkább nekik hiszek.

Kicknick 2015.06.09. 16:45:01

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: mi az hogy nem ért hozzá?? Meghallgattad mit mond? Viz meg vitamin, különben mehetsz a körzeti dokihoz, mert kipurcan a szervezeted, aztán élhetsz gyógyszereken amig bele nem döglesz...erről szól egy 1,5 órás előadása. Meg tudod cáfolni? Vagy csak a saját blogodat jöttél reklámozni? Fikázni marha könnyű, de alátámasztani kéne...Lenkei nem egyszerű csóka, vannak szarságai, de amit a vizről előad az nem hülyeség...ja, hogy divat fikázni őt...hajrá.

Kicknick 2015.06.09. 16:46:52

@cardiobascuralis: annak hiszel akinek akarsz. Ha már személyeskedünk akkor anyád is azzal jött mekkora fasz vagyok mikor leszálltam róla.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.06.09. 17:31:13

@Kicknick: Konkrét linket rakj be, elég sok videója van.
A vitaminokban sem igazán naprakész. Ezért jött be nála lassan a termékek közé a D-vitamin magasabb dózisa és nem írt erről hamarabb, amit én már 2009 óta javaslok.. ehhez nincs mit hozzáfűzni. ;)

cardiobascuralis 2015.06.09. 17:42:45

@Kicknick:
Nem, öcsi, az a saját anyád volt.
És nem volt igaza, nem méretes fasz vagy, hanem méretes faszkalap.

sovesztomesz 2015.06.09. 19:00:15

3 liter folyadék naponta minimum, ebbe azért beletartozhat egy tányér leves és egy lédús gyümölcs is egy átlagembernél naponta, de 30 fok fölött már min. 1 literrel növekedni kell a bevitelnek. A dehidratáltságot okozó italok (alkohol, kávé tea, stb.)fogyasztása esetén külön figyelni kell a vízpótlásra. Időseknél és a rosszabb vízháztartással rendelkező egyéneknél hőség esetén nő a dehidratáltságra és az ebből kialakuló agyi infarktusra való hajlam is pl.
Lenekit nem érdemes fikázni, ő már olyanok ellen is nyert pert, akik ellen azelőtt soha senki, egy belső slepphez tartozik, de ettől még lehetnek jók is a termékei, de nyilván nem jobb, vagy több, mint máséi lehetnek!

dont be such a jew 2015.06.09. 19:47:00

Reggel nem iszom, vagy néha deci kávé.
Délig nem iszom egyáltalán, mondjuk eszek egy almát.
Ebédre nem eszem levest, de iszom fél liter kólát mondjuk.
Délután a melóban nem iszom.
Otthon iszom este 1-1,5 liter akármit.

Erre jön rá, hogy hetente 2x megiszok napi 2-4 liter sört, de azt kipisálom rögtönazonnal.

dont be such a jew 2015.06.09. 20:03:09

Az persze totál hülyeség hogy az alkoholos ital nem hidratál, hanem de.

A történelemben egy rakás kultúra volt, pl. a középkori városok, ahol egyáltalán nem fogyasztottak vizet. Csak tejet, ill. forrásvízből főzött sört ittak, ill. a gazdagok bort is.

bbwd 2015.06.09. 20:32:28

@dont be such a jew:
"A történelemben egy rakás kultúra volt, pl. a középkori városok, ahol egyáltalán nem fogyasztottak vizet. "

meg is haltak...

cardiobascuralis 2015.06.09. 20:32:40

@sovesztomesz:
Ezek faszságok.
Lenkei is egy ostoba fasz.

@dont be such a jew:
Az alkohol dehidratál, de a sörben van 4-5% alkohol meg 92-93% víz. A víz meg hidratál.

cardiobascuralis 2015.06.09. 20:33:20

@bbwd:
Meg hát nem is volt ilyen kultúra, sehol, soha.

bbwd 2015.06.09. 20:33:23

@cardiobascuralis: te egy kibaszott nagy szakértő vagy...

fda 2015.06.09. 21:16:37

Tényleg érdemes viszonylag sok vizet inni. Persze nem a sz*r clearwater-t, ami a világ egyik legnagyobb ordas átverése (és környezetpusztító találmánya, ahogy autóval cipelik az ivóvizet a cégekhez.)

2015.06.09. 22:41:25

Remek cikk... (ez volt az irónia)

Tökéletesen nulla tartalom, semmi indok nincs arra, hogy miért kellene egy "átlag embernek" 2-2.5 liter vizet... bocs... folyadékot elfogyasztania naponta.

Az átlag ember (már ha létezik ilyen) az túlsúlyos, magas vérnyomással küszködik, naponta megiszik 2-3 teát kávét, amelyek vízhajtó hatással rendelkeznek.

Remek lenne figyelembe venni a tényeket is. De még vannak ütőkártyáim, ami miatt én naponta 4 liternél több folyadékot fogyasztok. Hangsúlyozom... Folyadék. Nem VÍZ.

A cikk értékelése elégtelen, leülhet.

apanna 2015.06.09. 22:53:21

@Advanced Flight: A kávé nem, mert vízhajtó.

2015.06.09. 23:38:05

olyan app van, hogy mikor menjek el szarni?
de ne a metrón csipogjon

dr. mesterséges színezék 2015.06.10. 00:05:45

@cardiobascuralis: Pedig olyan szívesen olvasnék olyan történelmi kultúrákról, amelyekben az alkohol- és tejtermelés fedezte a lakosság folyadékigényét...

cardiobascuralis 2015.06.10. 00:17:44

@bbwd:
Nem hiszem, csak sík idióta sem, mint te (meg az összes ilyen 2-3 liter/nap adatokkal előálló ökör).

@dr. mesterseges szinezek:
Jó, majd írok erről egy jó kis áltudományos könyvet.
De még így is legalább olyan hiteles lesz, mint az asztrológiáról, a paleolit táplálkozásról vagy a homeopátiáról szóló bármelyik könyv, pedig azokkal tele vannak a könyvesboltok, és az idióták veszik is őket.

cardiobascuralis 2015.06.10. 00:18:58

@dr. mesterseges szinezek:
Egyébként a franciáknál ÁLLÍTÓLAG vannak olyan települések, ahol rossz a víz, és a gyerekek is gyenge borokat hordanak még iskolába is, bár én azért ebben is kételkedem.

cardiobascuralis 2015.06.10. 00:21:08

@agyramegy:
Az átlagember Magyarországon napi 70-80 liter vizet fogyaszt.
(Mosakodás, mosás, zuhanyzás, mosogatás. Ja, meg meg is iszik valamennyit.) :-)

dr. mesterséges színezék 2015.06.10. 00:46:38

@cardiobascuralis: Érdekes poén lett volna, ezért rákerestem, de csak olyat találtam, hogy a francia gyerekek átlagostól ritkább elhízásának okát abban látják, hogy a suliban kizárólag vizet isznak, semmi trendit.

Pedig jó fegyver lett volna a Tokaj körül élő srácok kezében az iskolabor bevezettetésére, hogy a borvidék csaknem egybeesik az ország egyik, az arzén miatt kifogásolt vizű területével.

Endy1 2015.06.10. 08:05:02

@parrre: ha ilyen komoly vízigényed van, akkor meg kéne nézned a cukrodat. Egyik jele a cukorbetegségnek ugyanis.

Endy1 2015.06.10. 08:10:33

Hát basszus én csak egyet mondok. Ha mindent megennék/meginnék, amit a "tudományok" és "tanulmányok" úgy tartanak, hogy szükségem van rá, akkor elég furcsán néznék ki és betolnék vagy 5000 kalóriát naponta.

Szóval lószart: akkor igyál, ha szomjas vagy!

_B_ 2015.06.10. 09:04:13

Valakitől hallottam, hogy az orvos úgy ajánlotta a napi folyadékbevitel beállítását, hogy napi 2 liter vizelet jöjjön ki (felnőttről van szó, mielőtt valaki kötne, hogy az újszülött miért hugyozzon 2 litert). És ez szerintem teljesen reális, ebben a "formulában" ki van küszöbölve az összes környezeti és testi adottság.
Az izzadás nem elhanyagolható tényező.

Pl. egy félnapos hegyi túrára képesek sokan elindulni fél liter vízzel. nooormális?
A szomjúság érzése adaptív. Ha rendszeresen kiszárítod magad, megszokod a normál szomjúságérzést, és csak akkor "érzed szomjasnak" magad, mikor a tested már durva vészjeleket küld.

Aki meg arról okoskodik, hogy a sör hidratál, mert 95% víz, annak meg gratulálok. Fél liter sörre meg kell inni még fél liter vizet, hogy nagyjából kiegyenlítsd azt, amit a sör elhajtott (nagyon erős vízhajtó, nem véletlenül ajánlják vesekő esetén).
A bornál a hosszúlépésnél hígabb az a fröccs-arány, ahol nem kell már nem kell plusz vízpótlás.

Ha valaki napi 2,5 liter ivásnál folyamatosan wc-re jár, ott valami komoly gond van, súlyos tápanyaghiány (mondjuk só).

dr. mesterséges színezék 2015.06.10. 09:11:32

@Endy1: Mindazonáltal már készítem a tanulmányt, amelyben kimutatom, hogy napi másfél liter izotóniás sóoldat infúziós becsepegtetése nélkül életveszélyes a létezés.
Ha a Biogal támogatja, meg is jelentetem.

Advanced Flight 2015.06.10. 10:04:37

@Kicknick: ez nem kifogás, ezek tények. A teljes napi vízigénybe minden folyadékforrást bele kell számítani, nem csak a csapvizet. Egyébként te nyugodtan igyál annyit, amennyit akarsz, csak aztán a szétcseszett veséddel ne hozzám gyere panaszkodni :-)

Advanced Flight 2015.06.10. 10:08:39

@cardiobascuralis: van egy uniós irányelv az ivóvízről, ami kötelez minden tagállamot, hogy a lakosság részére fejenként napi 2-3 liter, az irányelvnek megfelelő minőségű ivóvizet biztosítson. Ez lehet vezetékes víz, kútvíz, de ha ezek nem jók ivásra, akkor bizony palackozott vagy zacskós formában, esetleg lajtoskocsiból. Jelenleg egy csomó településen nálunk is ez van, ahol még mindig nem csinálták meg a fejlesztést az arzénmentesítésre, és a hadsereg hordja a vizet.

...khm... 2015.06.10. 12:44:55

@Endy1:
Így van.

@_B_:
Akkor ez az orvos vagy hülye, vagy lopta a diplomáját.
Mellesleg az izzadság meleg időben egyáltalán nem elhanyagolható, sőt, ha még mozogsz is, akár a vizelet mennyiségénél is több lehet (többek közt azért is, mert olyankor a vizelet mennyisége is csökken az erős párologtatás miatt).

"Fél liter sörre meg kell inni még fél liter vizet, hogy nagyjából kiegyenlítsd azt, amit a sör elhajtott"
Marhaság. Egy lazább esti sörözés után (mondjuk 3 liter sör, az még egyáltalán nem sok) meg kéne inni 3 liter vizet? Ne nevettesd ki magad.
(A bor alkoholtartalma közel 3-szorosa a sörének, 4,5%, illetve 12%, szóval akkor 1 deci borhoz szerinted 5-6 deci szóda kellene? Viccnek nem rossz.)

@Advanced Flight:
De ez nem azt jelenti, hogy ezt mind meg is kell inni.
Főzés közben pl. párolog is.
Meg persze többet iszik az, aki esetleg mozog is valamennyit naponta, ott az izzadás miatt akár a 3 liter is beleférhet, míg egy irodai dolgozó, akinek a legnagyobb munkavégzése az, hogy elsétál a 30 m-re lévő buszmegállóig, többnyire bőven elvan a 2 literrel (vagy kevesebbel) is.
És azért nagyon nem mindegy az sem, hogy 2 vagy 3 liter.

(Voltam katonaként olyan kihelyezésen, ahol napi 5 liter vizet kaptunk fejenként, ebből kellett megoldani a kaját, a mosdást, az ivást - a WC-t hálistennek nem, de pottyantós volt -, és közben egész nap terepen bohóckodás volt. Hát elég izgalmas szagunk voltunk az 1 hét végére.)

_B_ 2015.06.10. 23:52:04

@...khm...:
Egyszer majd próbáld ki a vízivást sörözés után. Mondjuk nekem a 6 sör már túl van a lazán, anny után nem úszom meg a másnaposságot. De 3-4 sör után hazaérve eléggé ki vagyok száradva... kis kaja, 1.5-2l víz, és nincs fejfájás reggel.
A borhoz nam kell azért annyi víz. A sör nem csak az alkohol miatt vizhajtó, a mentestől is hugyozol mint a gép(ha nem vagy már előtte jól kiszáradva)
süti beállítások módosítása